Alulbiztosítottság
Tisztelt Ügyfelünk!
Felhívjuk a Tisztelt Ügyfeleink figyelmét arra, hogy biztosítási szerződésük a mai értéknek megfelelő legyen, mind a biztosított kockázatok, mind a biztosítási összegek, felelősségbiztosítások esetén pedig a díjszámítási alap tekintetében, elkerülendő az alulbiztosítottságot!
Az elmúlt években folyamatosan nőttek a fogyasztói árak és így természetesen az újrabeszerzési, pótlási, újraépítési értékek is. Az a biztosítási összeg, ami 2-3 éve még elegendő volt, ma már nem az. A kárügyintézés során egyre többen szembesülhetnek azzal, hogy a biztosításuk már nem fedezi a károkkal kapcsolatos aktuális költségeiket, azaz alulbiztosítottá vált.
Súlyos következmények! Az alulbiztosítás eredménye az ún. pro rata (aránylagos) kártérítés, amikor a biztosított (károsult) a keletkezett kárnak csak egy részét kapja meg a biztosítótól, így a helyreállítás a biztosító szolgáltatásából csak részlegesen lehetséges. A hiányzó pénzt bankhitelből vagy más forrásból kell pótolni, vagy esetleg nem lehet pótolni, így a helyreállítás el is maradhat.
Példa:
A biztosított épület tényleges újraépítési értéke 50.000.000 Ft. Az épületre kötött vagyonbiztosításban azonban ennek az épületnek a biztosítási összege csak 25.000.000 Ft, azaz fele a tényleges értéknek. Az alulbiztosítottság okán, teljes kár esetén a biztosító legfeljebb 12.500.000 Ft-ot fog kifizetni a károsult részére, és részkár esetén is mindig a kárösszeg 50%-át, azaz a biztosító a kárt olyan arányban téríti meg, amilyen mértékben a vagyontárgy tényleges értéke biztosításra került. Ennek oka, hogy a biztosító a vagyontárgynak csak egy része után szedett biztosítási díjat, így csak ennek mértékéig köteles a kárt megtéríteni.
Lakásbiztosításoknál ez gyakran elő szokott fordulni, ha régi szerződésünk van és a lakás értéke növekedett általános áremelkedés, felújítás, korszerűsítés (például napelem rendszer kiépítés) miatt, vagy mert nem növeltük meg rendszeresen a biztosítási összeget. Ez miatt is érdemes pár évente ellenőrizni a lakásbiztosításokat.
Fontos kiemelni, hogy a piaci érték és az újraépítési érték nem ugyanaz. A biztosítók újraépítési értékkel számolnak, nem a piaci értékkel. Előfordulhat, hogy az ingatlanunkat 25.000.000 Ft-ért tudnánk csak eladni, ez a piaci érték, de teljes kár esetén az újraépítés 50.000.000 Ft-ba kerülne, ezért indokolt erre az összegre biztosítanunk az ingatlanunkat.
Amennyiben Ön is úgy érzi, hogy biztosítása felülvizsgálatra szorul, kérjük forduljon alkuszához, vagy keresse ügyfélszolgálatunkat!
Üdvözlettel,
SEMPELIOR ZRT.
www.sempelior.hu